Péntek Imre versei

Régi tér

Fölriadsz, mint a vad. Megfejthetetlen álom.
Ez zsong benned csillapíthatatlanul.
Fölnyársal, amit tudsz. Összeomlik a várrom.
Aki még látott elébb, az némán megvakul.

Fogd el a menekülőt, a hálás ismeretlent,
s nem tartja meg a kötelék,
de nem érti meg, ki és miért szenved,
s mért romlik el, ami még fényes, ép.

Hallod, amint lesújt a végzetes fejsze,
s megráng a törzsök, csorran az égi vér,
de összeforr, nehogy elfelejtse,
milyen is volt az a réges-régi tér.

A lét lelence

Még benned izzik az irgalom zsarátja,
ahogy az üszkös seb is gyógyulni kezd,
s eldobod, amit rejtegettél – hátra,
mert érthetetlen, habzó nyelv-selejt.

Az alábukónak van még egy szörnyű perce,
amikor zuhanás közben feleszmél,
hogy ő nem más, mint a lét lelence,
ki megállna egy téli jégcsapos eresznél…

De már minden késő. És nem vét el a dráma.
Még el kell mondanod a monológot.
S beszakad a kép, eltörik a ráma,
s ledől megingathatatlan trónod.

Azon a tájon…

Kosztolányi Ének a semmiről című verse nyomán

Amit tartottam, azt elejtem,
tudásomat sarkig felejtem,
s bár a kezem színüres, vár még,
nem nyújtózik érte, csak árnyék,
s ami kísért, sötét üresség,
kerget a dőre sietség,
hiába érvelek ellene,
nem ér el becéző kelleme,
s bizonykodik: ő jót akar,
lássam be szentségét hamar,
amivel elűzi félelmemet,
hiába kísér a döbbenet.
Mert szokatlan lesz, mi következik,
s vár a nyújtózó, lenge sík,
nem lesz ezen se púp, se domb,
nem nő (érettem) semmi lomb,
nyújtózhatok, mint egy lepény,
de az nem én vagyok, nem én…
A semmi síkságán gördülök,
angyalok várnak, vagy ördögök,
ha fekszem, akárcsak holtan,
megszoknám, ha elbomoltan
vándorolnak majd szerveim,
a síkság törvénye szerint.
Nem reklamálok, valamit hallok,
ki lehet ez az égi dalnok,
lassan dallamát megértem,
feltöltődik tétova énem,
s ringat egy álom az űri csendben:
a föld porát el kell felednem…
Az ismeretlen ölel magához,
a sokszor kísértő semmi, semmi,
mert azért jó volt lenni, lenni,
most kinyújtózom ezen a tájon,
hogy ne fájjon semmi,
semmi se fájjon…

(Megjelent az Alföld 2024/7-es számában. A borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Éles Bulcsú grafikája.)

Hozzászólások